Abból a fából vágjátok az én keresztem, Amit akkor ültettek, amikor születtem, Abból a fából legyen majd az én koporsóm, Amelynek árnyéka alatt írták meg a sorsom.
Gallyaiból rakjatok egy olyan nagy tüzet, Ami még egyszer táplálja kihűlő szívemet. Földbe' nyugvó gyökeréből faragjatok pipát, Szabad lelkem az égbe szálljon mint a füstkarikák.
Sudár ágai jók lesznek vaskaszák nyelének, Mely arat, de fegyver is a Magyar kezének, Fának apró forgácsát vessétek a szélnek, Viszik messze majd hírünket ahol földet érnek.
Egy árva szűz rügyéből új élet sarjadjon, Ne hagyjátok soha, soha, hogy nemzetetek kihaljon, Legszebbik részéből végül bölcsőt készítsetek, Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek.
Valahol mélyen ott a szívem rejtekében, Őrzök egy verset, mind közül legszebbet, Anyám szavalta, a gyermekét altatta, Belém vésődött mindegyik sora.
Refr. Ne félj, ne félj! Én itt vagyok veled. Imádkoznak az angyalok neked, Nem érhet baj, csukd be kis szemed, Aludj, aludj! Álmodjál szépeket.
Sok éve annak, hogy a magam útját járom, Ma már csak álom az, hogy volt gyerekkorom, De könnyes szemmel anyámat megkérem, Hogy azt a verset mondja el nekem.
Refr. Ne félj, ne félj! Én itt vagyok veled. Imádkoznak az angyalok neked, Nem érhet baj, csukd be kis szemed, Aludj, aludj! Álmodjál szépeket.
Sok éve annak, hogy a magam útját járom, Ma már csak álom az, hogy volt gyerekkorom, De könnyes szemmel anyámat megkérem, Hogy azt a verset mondja el nekem.
Refr. (2x) Ne félj, ne félj! Én itt vagyok veled. Imádkoznak az angyalok neked, Nem érhet baj, csukd be kis szemed, Aludj, aludj! Álmodjál szépeket.
Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted Nem veszhet el, ha eddig el nem veszett Sej-haj, ősi búnk és bánatunk Sej-haj, újra élünk s vígadunk !
Volt is nékem, lesz is nékem boldog, vidám életem Árpád apánk gyermekeként ezt a hazát kedvelem Nem mennék el más országba sehová a világon Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom !
Tud szeretni a magyar szív igazán Kit szeressen, ha nem téged, szép hazám Sej-haj, hű légy hozzá, barátom Sej-haj, nincs más hazád a világon !
Volt is nékem, lesz is nékem boldog, vidám életem Árpád apánk gyermekeként ezt a hazát kedvelem Nem mennék el más országba sehová a világon Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom !
Az én apám '56-ban golyók között járt Az én apám Akkor éjjel büszke vadként állt Az én apám. Ott volt, mikor dőltek a szobrok, Látta apám Azt is mikor jöttek a tankok, Az én apám Az én apám
Mentőautó, rabszállító ő mindent megjárt Annyit kapott hálából, hogy fogd be a pofád Az én apám Azóta is büszke vadként él töretlen hittel És már semmitől sem fél Az én apám Az én apám
A jó apám Úgy nevelte mindhárom fiát, Hogy ne hagyjátok el soha az Istent és hazát Öregember, mégis hogyha hívná a haza Felöltözne, elköszönne és fegyvert fogna Az én apám, Az én apám
Az én apám '56-ban golyók között járt Az én apám Akkor éjjel büszke vadként állt Az én apám. Ott volt, mikor dőltek a szobrok, Látta apám Azt is mikor jöttek a tankok Az én apám Az én apám Az én apám Az én apám
Ronggyá ázott ruhámban, Fegyverek célpontjában, A fél szemem aszfaltra fagy, Barátom, mondd merre vagy?
Oh-ho-ooo Mint eldobott kő, száll a szó Oh-ho-ooo Csak egy igaz út járható
Isten előtt, ki-ki bűnei szerint, méltó módon elszámoltatik, Nem marad semmi véka alatt, mi megtörtént a nap alatt, S tüzes paripák nyomán jön el, élet és halál, Bizony mondom néktek döntse el mindenki, hogy hol áll.
Oh-ho-ooo Mint eldobott kő, száll a szó Oh-ho-ooo Csak egy igaz út járható
Bizalmam az ősi erényben Hiszem, hogy vélünk az Isten Hiszem, hogy lesz feltámadás Az idő kezdete óta regéket mesélnek róla Milyen szép is az én Hazám
Ha látsz útmenti keresztet Vándor állj meg egy percet Olvasd a hősök névsorát Voltak kik előttünk jártak Erősek, ifjak s bátrak Hitték egy szebb kor hajnalát
Bizalmam az ősi erényben Hiszem, hogy vélünk az Isten Hiszem, hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam, históriás!
Lesznek kik utánunk jönnek Szótlanul helyünkbe lépnek Vitézül harcolnak tovább S egyszer majd arról mesélnek Hogy valahol volt egy nemzet Ki visszaszerezte hazáját
Bizalmam az ősi erényben Hiszem, hogy vélünk az Isten Hiszem, hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam, históriás!
Bizalmam az ősi erényben Hiszem, hogy vélünk az Isten Hiszem, hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam, históriás!
Bizalmam az ősi erényben Hiszem, hogy vélünk az Isten Hiszem, hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam, históriás!
Tudjátok meg emberek, hogy jövőtök felől ti magatok, nem pedig mások döntenek. S hogy volt egy város, ki kezébe vette sorsát. Fegyverek ordító hangján szólt az igazság, nem hajtott fejet a nagyhatalmak előtt, saját földjéért vitézül küzdött. Hogy mi lehetett volna, ha követőkre talál és minden város bátran sarkára áll. Hát csak szolgáljon példaként, hirdessük tettüket, hegyeket mozdít el a hazaszeretet. Letűnt idők, beszédes tanúja Civitas Fortissima.
Volt egy szép ország, ahogy apáink álmodták, de most idegen csizmák súlyos léptei földünk tapossák, de most idegen csizmák súlyos léptei földünk tapossák. A halál amerre kaszál, fogy a nép szűkül a határ. És a reggeli napfény más országok karmai közt talál. És a reggeli napfény más országok karmai közt talál.
Megtör vagy ellenáll, csak biztató jelre vár, s az Ipoly partján egy város népe bátran harcba száll, s az Ipoly partján egy város népe bátran harcba száll. Szemükben elszántság, céljuk a szabadság és a padlásokról előkerülnek az elrejtett puskák és a padlásokról előkerülnek az elrejtett puskák.
Civil, vasutas, katona maroknyi lelkes hada. Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima. Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima. Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima. Bátran küzdött, s vérrel írta Civitas Fortissima.
Csak egy nap az élet fiúk, Csak egy nap és nincsen tovább, De ezért a napért megszületni, Érdemes volt cimborák.
Még csontunkon mozdul a hús, De vérünket issza már a föld, S látni a távoli fényt, Ahogy elfedi lágyan a köd
Ha dob helyett harsona szól, S nyitják a menny kapuját, Ott menetel seregünk, A csillagösvényen tovább.
Nem számít honnan jöttél, Csak az számít, hogy merre mész, És a zászlód mit magasra tart, Egy ökölbe szorított kéz.
Csak egy nap az élet fiúk, Csak egy nap és nincsen tovább, De ezért a napért megszületni, Érdemes volt cimborák.
Ezer meg ezer év edzett apát és fiát, Elfogadni ha kell a hősies halált, Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt, Szívében viselni fekete gyászruhát.
Kalapomat megemelem, Jónapot! A kalauz visszaköszön, Jónagyot! Vonat repít innen tova, Elmegyek nem látsz már soha, Úgy elmegyek nem látsz soha.
Elviszem én magammal a bánatom, Eleget sírtam már a te válladon. Vonat kattog, messze robog, Nem tudom már hol járhatok, Ki tudja már hol járhatok.
Százszor elátkozom azt az éjszakát, És hogy hittem neked annyi éven át, Azóta már semmim sincsen, Gyógyítom a beteg szívem, Csak gyógyítom szegény szívem.
De egyszer majd az én napom is felragyog, És héthatárra szóló esküvőt csapok. De az a lány szeretni fog, Jóban, rosszban követni fog, Mindhalálig követni fog.
Álmos a táj, nem muzsikál Mint, amikor egy szív, ha megáll Búsul a vén őszi levél Vissza talán már sose tér
De még mielőtt a földbe teszik Mesélj milyen volt, mondd el nekik Hogy csendes a Don Egy halk sírhalom És fázik a jéghideg földben a csont De mind hazavágy, mint a madár Várja őket az otthoni táj
Hallgat a tábor, nincs csatazaj Sírnak az ágak, néma a dal.
Szerémség, Bánság, Bácska, a Tisza legszebbik folyása, Az ország éléskamrája, magyarok hazája.
Lágy búzamezőt ringat a délvidéki szél, Sírdogál egy kismadár, fészke csupa-csupa vér, Lábát törték, megkergették, gúnyt űztek vele, De ő énekel csak, énekel, ez maradt minden fegyvere.
Tenger vadvirág boritja fenn a dombtetőt, Koszorúja körbefonja rég az öreg temetőt. A meggyalázott sirok között bolyong egy magyar kisfiú, Apja keresztjéhez érve letérdel, úgy fogad bosszút.
Egy ezredéve áll Aracsnak Pusztatemploma, Teteje a csillagos ég, nyári zápor ajtaja. A pirkadó nap oltárjára ködfátyolt terít, És ha újra szól a harang, a Délvidék szabad lesz megint!
Egy az Isten, egy a nemzet Bármily gyenge, bármily sebzett. Ahol a fák égig nőnek, Állnak még a határkövek.
Ref: Szent koronánk Óvd, vigyázd Hazánk Hajnalcsillag, szép keresztünk Ragyogj fel reánk.
Szent koronánk Óvd, vigyázd Hazánk Hajnal csillag szép keresztünk Ragyogj fel reánk.
Zúgó erdők, kéklő sziklák Esőverte, árva kopják Visszhangozzák, mennydörögnek Egy az Isten, egy a nemzet.
Ref: Szent koronánk 2x
Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért. Aki azt majd egyszer újra feltámasztja, Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.
Most hát okulásul figyelj a szavamra, Figyelj, s kezed merítsd a hűs patakba, Érezd a pataknak sebes rohanását, Az ország szívének minden dobbanását.
Hallgasd a köveket, hallgasd, amint mondják, Idegen hatalmak őket összezúzták. Kőnek és embernek ugyanaz volt sorsa, Mostoha gyermekét egy világ taposta.
Nem lesz hazája senki másnak, Erdély örökre Erdély marad. Hiába dúlta hódító had, Erdély szabad és szabad marad! Erdély szabad és szabad marad!
Hűs vizű Réka-patak A kövek közt messze szalad. Medrében száz nemzedék Itta magába az ősök hitét. Hol ég tengerében együtt halad Balról a hold és jobbról a nap. A büszke Turul kitárt szárnya alatt Állnak az erdélyi bástyafalak. Erdély szabad és szabad marad!
Felrótta történetét Völgyekét bércekét, S ha húzzák a vészharangot Kezébe kardot s kaszát fogott, mert Nem lesz hazája senki másnak, Erdély örökre Erdély marad. Hiába dúlta hódító had, Erdély szabad és szabad marad!
Nem lesz hazája senki másnak, Erdély örökre Erdély marad. Hiába dúlta hódító had, Erdély szabad és szabad marad!
Hol ég tengerében együtt halad Balról a hold és jobbról a nap. A büszke Turul kitárt szárnya alatt Állnak az erdélyi bástyafalak. Erdély szabad és szabad marad! Erdély szabad és szabad marad!
Szép Erdélyország nagy hegyei alján nyílik sok apró kis tarka virág. Sok vitéz székely hősies harcán buzdul a nép, s a rögre vigyáz. Őrt áll a végen, pallos kezében, a másikkal rendre dönti a kalászt. Egész szívével, egész lelkével védi az édes, szép Magyar Hazát.
Érted élünk csodaszép Országunk, és ha kell érted halunk. Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk, mind, akik még csak vagyunk. És ha ellenséges léptek járnák drága, szentelt testedet, Száz halállal vívunk meg te érted, esküszünk, mi székelyek!
Szép Erdélyország nagy hegyei alján elhervadt mind az apró kis virág. Sok vitéz székely hősies harcán nincs, aki buzdul, nincs, ki vigyáz. És ím csak egyszer, sírhantok szélén százezer székely, öreg baka áll. Százezer kürtből fújja könyörögve, minden magyarnak a hívó imát.
Érted élünk csodaszép Országunk, és ha kell érted halunk. Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk, mind, akik még csak vagyunk. És ha ellenséges léptek járnák drága, szentelt testedet, Száz halállal vívunk meg te érted, esküszünk, mi székelyek!
Érted élünk csodaszép Országunk, és ha kell érted halunk. Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk, mind, akik még csak vagyunk. És ha ellenséges léptek járnák drága, szentelt testedet, Száz halállal vívunk meg te érted, esküszünk, mi székelyek!
Híres falu az én falum, Sok jó ember lakja, Közepében sáros utca, Se vége, se hossza, Csak egy ember háza táját, Növi be a dudva, Itt lakik a falu rossza Még az ág is húzza.
Gémeskutak ágaskodnak, A megye határban. Igazságot ne keressünk, A gonosz pletykákban, Rossz az, aki rosszra gondol, Vigye el a kánya. Én vagyok a falu rossza, A fene se bánja.
Templom mellett áll a kocsma, Az ajtaja tárva, Itt mulat a falu rossza, Míg bírja lába. Nem kellek az ördögnek sem, Vígan ezt dalolja, És a csapos talicskával, Este haza tolja.
Bölcsebb lettem, mint Salamon, Tanultam pár dolgot, Okosabb, ha nem tudják, Hogy játszom a bolondot. Ha az utcán végig megyek, Megelőz a hírem, Erre jön a falu rossza, Mentsen meg az Isten.
Hajladozó vén eperfa, Földig lóg az ága. Próbáltak már eltemetni, De minden hiába. Készült nékem fakereszt is, Dőlt betűvel írva, Itt nyugszik a falu rossza, Béke poraira.
Drága Felvidék, édes otthonom, Sújtson megvetés, ha földem elhagyom. Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok, Áldom az Istent, hogy magyar vagyok. Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok, Áldom az Istent, hogy magyar vagyok.
Falvak, városok, végtelen mezők, Halljátok hangomat, ősi szent rögök! Elment tatár, török, Trianon se lesz örök, Léptünk zajától a föld is mennydörög. Elment tatár, török, Trianon se lesz örök, Léptünk zajától a föld is mennydörög.
Templom, iskola ódon kőfala, Hol szép nyelvén tanult sok jó atyámfia. Rákóczi tábora, ébredj most, vagy soha! Ezt várja tőlünk Isten és haza! Rákóczi tábora, ébredj most, vagy soha! Ezt várja tőlünk Isten és haza!
Drága Felvidék, édes otthonom, Sújtson megvetés, ha földem elhagyom. Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok, Áldom az Istent, hogy magyar vagyok. Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok, Áldom az Istent, hogy magyar vagyok.
Falvak, városok, végtelen mezők, Halljátok hangomat, ősi szent rögök! Elment tatár, török, Trianon se lesz örök, Léptünk zajától a föld is mennydörög. Elment tatár, török, Trianon se lesz örök, Léptünk zajától a föld is mennydörög.
Templom, iskola ódon kőfala, Hol szép nyelvén tanult sok jó atyámfia. Rákóczi tábora, ébredj most, vagy soha! Ezt várja tőlünk Isten és haza! Rákóczi tábora, ébredj most, vagy soha! Ezt várja tőlünk Isten és haza! Ezt várja tőlünk Isten és haza!
Ködbe burkolózott a felvidéki táj, Csípős, hideg szél fúj, decemberre jár. Az útmenti fenyőket megsimogatom, Nehéz könnycsepp gördül végig arcomon.
köldbe búrkolózott a Felvidéki táj, Sárga napraforgók csonka szára áll. Elvágták tövétől virágát, termését. Sorsában hordozza a Magyar szenvedését.
És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot - megkérdem én tőle - Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne!
ködbe búrkolózott a Felvidéki táj, Pozsonytól Kassáig szebb időre vár. Piros az ég alja, lángja hívogat, Zöldül a vetés már a fehér hó alatt.
És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot - megkérdem én tőle - Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne! óóóóó...
ködbe burkolózott a felvidéki táj, Csípős, hideg szél fúj, decemberre jár. Az útmenti fenyőket megsimogatom, Nehéz könnycsepp gördül végig arcomon.
És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot - megkérdem én tőle - Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne!
Ha látok csillagot ragyogni az égen Látom, amit láttak őseink is régen Látom az Alföldről hajnalpirkadatkor Eltűnnni fényüket a látóhatárról
Látom, ha felnézek fenyőrengetegből Göncölszekér rúdját, Erdély szegletéből Apró gyertyalángként mutatják az utat S hazáig vezetik kóborló fiukat
Látom a Tiszának s Murának vizében Tükröződni fényük vajdasági éjben Halászok hálóján gyöngysorként csillognak Mint akik az égről búsan aláhulltak
Látom nagy hegyekről, oly, de oly közelről Kéznyújtásra vannak palócok földjéről Mint ezernyi mécses pislákoló fénye Kigyúl, majd elalszik, estéről estére
Látom tündöklésük Kárpátok aljáról Ott tekintenek le sötét égboltjáról Hol szabad tűz mellett vadászok regélnek S míg egymást hallgatják, ők is fel-felnéznek
Látom sugarukat megtörni a Rábán Rég kiszolgált malmok korbácsolta fodrán Őrségi házaknak kicsiny ablakán át Figyelik a csillag örök vándorlását
Leszek felhő a kék égen Esőt hozok nyári éjen Villám fénye ébredésem Mennydörgés a szívverésem A szívverésem Villám fénye ébredésem Mennydörgés a szívverésem A szívverésem
Ha kell búvó csermely leszek Szomját oltom az embernek S mikor vízzel kereszteltek Lélek tükrét tartom nektek Úgy ismertek S mikor vízzel kereszteltek Lélek tükrét tartom nektek Úgy ismertek
Leszek tölgyfa pusztaságba Arany levél koronába S aki évgyűrűm számlálja Csak a múló időt lája Ha megszámlálja S aki évgyűrűm számlálja Csak a múló időt lája Ha megszámlálja
Ha kell hideg acél leszek Köszörű kövön éleznek Vér festi be majd testemet Hogyha egyszer elő vesztek Ha elővesztek Vér festi be majd testemet Hogyha egyszer elő vesztek Ha elővesztek
Viszhang leszek hegy gyomrában Szavam a föld sóhajtása Sorsom titkok hallgatása Válasz minden vallomásra sóhajtásra Sorsom titkok hallgatása Válasz minden vallomásra sóhajtásra
Ha kell tisztító tűz leszek Izzó parázsban születek Haragomban lángot vetek Mikor egy nap megismertek Lángot vetek Haragomban lángot vetek Mikor egy nap megismertek Lángot vetek
Oly század szülötte vagyok Mely embert és hazát megtiport Gyökértelenné tett mindent, mi igaz Hol virág nyílt - most tövis és gaz S ki egykoron magasra tört, azt most hant fedi Két lábnyi föld Megannyi pöröly csapása a magyar megpróbáltatása De állja ! Állja ez a sírba küldött nemzet S tudja: vihart arat az, ki szelet vet ! Csendben fenik hozzá a kaszát Lesz itt még jobb világ Én hallom az idők szavát !
Hallom az idők szavát Elindul, ami megállt A jóslat beteljesül Minden újra egyesül óóóó óó óóóó
Keletről nyugatra tart Kezében lángoló kard Igazság nyergében ül Felette angyal repül óóóó óó óóóó
Ahol a múlt véget ért A föld és az ég összeér Száz apró fogaskerék Egymásba mar, úgy, mint rég óóóó óó óóó
Hallom az idők szavát Elindul, ami megállt A jóslat beteljesül Minden újra egyesül óóóó óó óóóó
Mikoron a hegyek újra megremegnek, morajló hangjától a magyar seregnek Akkor lesz majd szép, akkor lesz majd jó, óóóó
Hallottam nagy hírét pattogó tüzeknek Pusztákon száguldó vad harci méneknek Hallottam nagy hírét jurták tengerének Nyeregbe született szilaj gyermekének Hallottam nagy hírét pengő szablyáknak Lándzsát hajító jó acélos karjának
Mikoron a hegyek újra megremek, morajló hangjától a magyar seregnek Akkor lesz majd szép, akkor lesz majd jó, óóóó
Hallottam nagy hírét táltos doboknak Erőtől duzzadó, felajzott íjaknak Hallottam nagy hírét kalandozásoknak Bizáncnak, Rómának megsarcolásának Hallottam nagy hírét fényes győzelmének Pozsonynál elhulló rút ellenségének
Mikoron a hegyek újra megremegnek, morajló hangjától a magyar seregnek Akkor lesz majd szép, akkor lesz majd jó, óóóó Akkor lesz majd szép, akkor lesz majd jó, óóóó
Három bika áll a hegy tetején, Apa, fia na és az öreg, vén csibész. Lenn a völgyben él a sok csinos tehén, Most kell megmutatni, azt hogy ki a kőkemény Nagylegény.
Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja, Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha. Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja, Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha.
Fiatal legény, ami tény az tény, Anyává tehetné a sok csinos tehént. Lassan a testel, ide hideg fej kell, Büszkén lemegyünk, és végzünk az összessel, Ahogy kell.
Azt mondja az apja, igen jámbor fajta, Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha. Azt mondja az apja, igen jámbor fajta, Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha.
Öreg, vén csibészen már látszik a kor, Hatalmas szerszámát rég belepte a por. Én már megtettem amit én tehettem, Most már ti jöttök, igen így szólt csendesen, Szerényen.
De amikor látja, hogy minden hiába, Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha. De amikor látja, hogy minden hiába, Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha.
